
Debrecenben rendezték a 2008. évi Női Ökölvívók Országos Bajnokságát ahol a Big Boxing SE versenyzői száz százalékosan szerepeltek, hisz mindhárom induló aranyéremmel zárta a versenyt!
A Big Boxing SE fennállása óta nem volt még erre precedens hogy három aranyérmet szerezzenek az országos bajnokságokon, és még ezután következnek a Junior az Ifjúsági és a Felnőtt ffi. bajnokságok.
Gombos Gabriella (50kg) mint címvédő érkezett debrecenbe és bajnokhoz méltóan begyűjtötte második aranyérmét. Első mérkőzésén a Soproni Gyevát versenyzőjét egy perc alatt döntő fölénnyel győzött le, míg a döntőben a budapesti Box Barátok versenyzőjét magabiztos öklözéssel, pontozással győzött le.
Kovács Klára (54kg) megtalálta új súlycsoportját és a tavalyi sikertelen bajnokság után idén begyűjtötte élete első bajnoki címét! Első mérkőzésén ő is Soproni Gyevátos versenyzőt győzött le, pontozással, míg a döntőben egy perc kellett a zuglói versenyző legyőzésére.
Golarich Anita (86kg) mérkőzés nélkül, mint egyedüli induló lett bajnok!
Ezzel a három aranyéremmel a Big Boxing SE csapata a 25 egyesület közül a házigazda DVSC mögött a nagyon értékes második helyen végzett a csapatversenyben!